2013. június 25., kedd

Az elmúlt hetekben nehezebben ment a főzés. Nem kívántam semmit igazán, hacsak nem épp a pizzát vagy a sült burgonyát... De ennek is volt oka és már múlik:-)
 Nagy az örömünk, mert ha Isten továbbra is megsegít bennünket, akkor karácsonyra négyen leszünk! Most körülbelül 7 cm-es az ultrahang szerint a kistestvér, aki mozgolódni, öklét rágicsálni is szeret már! Csoda parányi méretekben!

Na de az elmúlt hetekben kaptunk tököt, cukkinit és paprikát, ebből (is) főztem.
Kedvencünk lett a tökfőzelék, Boginak csak mérsékelten, de már eszik belőle, nem úgy mint tavaly ilyenkor!
1-másfél kg tökből (friss, itthon gyalult) készült, jó nagy fej vöröshagymát pirítottam alá kókuszzsíron, aztán rádobtam a gyalult tököt, sót, kaprot és magára hagytam:-) Nem sok idő múlva fél doboz Joya szójás főzőkrémmel behabartam,előtte ebbe barna rizslisztet tettem és kevés citromlevet, pirospaprikát. Még egy kicsit főztem és kész is:-)
Volt, hogy szójavirslit ettünk hozzá, máskor pedig cukkinis-burgonyás-hagymás-rizslisztes-fűszeres sült lepényt, lereszelve a hozzávalókat és kókuszzsírban serpenyőben vagy tepsiben sütve. Vigyáznom kell, hogy nehogy elsózzam, mert a cukkinis-krumplis reszelék sok sót felvesz....

Kedvencünk volt most a kánikula előtti esős-hidegebb napokban a lencseleves is, csak egyszerűen hagymás alappal, burgonyával, sárgarépával, fűszerekkel, friss petrezselyemmel. Volt, hogy mákos tésztát ettünk utána, máskor burgonyás pogácsát. (Recept a blog indulásakor, 2012. március eleje)

Ja, és Bogi most is megette az utolsó kanálig azt a rizses lecsót (házi, friss paprikából) amit barna rizzsel és most is kevés cukorral a lecsóba téve készítettem! Sőt, a hétvégén bográcsban ettünk lecsót gödöllői rokonainknál, Peti, a készítője remekül készítette! És Bogi ismét "bepakolt" belőle! Pedig hagyma, paprika, paradicsom, paradicsomlé és só volt benne no meg barna rizs, semmi abraka dabra... így egyszerűen a legfinomabb a lecsó, legalábbis szerintünk!

Tízóraira hetek óta rengeteg gyümölcs fogy, előbb az eper, most a cseresznye, meggy, ribizli van soron és Bogival kilószámra esszük! Várandósan nagyon-nagyon kívánom a gyümölcsöt és milyen jó, hogy éppen itt a nyár és van lehetőségem enni! Boglárkát várva télen ez nem így volt, emlékszem akkor az almát és a narancsot ettem kilószámra....

10 megjegyzés:

  1. de jó! Gratulálok! Akartam már kérdezni, Boginak vannak problémái a gluténnel, vagy csak a férjed miatti elővigyázatosságból nem kap?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszter!

      Köszönjük szépen:-)!
      Boginak nincsenek problémái a gluténnel, és igen, a terhelő családi anamnézis:-) miatt kap kevesebb gluténtartalmút. Tulajdonképpen ez nem is annyira tudatos dolog a részemről, hanem ő nem igényli annyira a kenyeret, nagyon szereti a barna rizst pl.
      De kap főleg tönkölytésztát (spenóttal, krumplisan), kenyeret is eszik, de vannak napok, amikor kimarad.

      Törlés
  2. Gratulálok a kistesóhoz, minden jót kívánok a családnak :)!!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a Kistesóhoz!
    Képzeld mi meg már 5-en leszünk karácsonykor! Igaz, mi nem így terveztük, de így sem rossz :) Kicsit át kell szerveznünk az életünket.
    Én is, mi is kiló számra esszük a gyümölcsöt és én is annak örülök, hogy most finom, hazai, lédús gyümölcsök közt dúskálhatunk. Nekünk külön öröm, hogy tele a kert gyümölcs fával, így garantáltan vegyszermentes gyümölcsöt eszünk.
    Kellemes babavárást! És a lehetőségekhez képest pihenj sokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa!

      Ez nagyon jó hír! Nagyon örülünk Nektek!!!
      Te is pihenj amennyit csak lehet:-) és egyél sok gyümölcsöt! Én továbbra is kilószámra eszem:-)))
      Puszi:
      Orsi

      Törlés